Horváth Ottóné
+36 30 457 97 87
horvath.otto@freemail.hu
 

Aba és Andrea apartmanok

 szallas.hu

 

 

OTP 

MKB

K&H

    Az apartmanház – ahol az Aba és Andrea Apartmanok is vannak – a Hold u. 8-10. sz. alatt, a városközpont közelében, csendes környezetben, a Nádasdy-vár szomszédságában, az európai szintű gyógy- és wellness fürdőtől 1300 m távolságra található.
Az apartmanház zárt, de nem őrzött, térítésmentesen igénybe vehető parkolóval, lifttel, internet hozzáférési lehetőséggel rendelkezik.
A ház és az apartmanok is akadálymentesítettek.
Az udvaron játszósarok áll a gyermekek rendelkezésére. Van lehetőség szalonnasütésre, bográcsolásra, illetve grillezésre.

    A kétlégteres apartmanok 3 felnőtt vagy 2 felnőtt és 2 gyermek részére biztosítanak kényelmes elhelyezést. Alapterületük 40 m2, hálószoba, nappali konyhával, fürdőszoba található bennük. Az apartmanokhoz loggia is tartozik.

Nagyon jól felszereltek:

-          szoba:         tv, rádió

-          nappali konyhával:      villanytűzhely, -sütő, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, kávéfőző, vízforraló, főző- és tálalóedények

-          fürdőszoba: hajszárító

Ágyneműt és törölközőt biztosítunk. Az apartmanok térítésmentesen használható klímaberendezéssel ellátottak.

Az apartmanokat 14 órától lehet elfoglalni és 10 óráig kell elhagyni.

Az apartmanban házi kedvenc nem tartható!

    Szállásdíjak:

Elő- és utószezon ünnepek nélkül (november 1-től március 31-ig):       14.000,- Ft / 2fő / éj + IFA

Főszezon (április 1-től október 31-ig) + ünnepek:                                    16.000,- Ft / 2fő / éj + IFA

Pótágy:

-   felnőttek részére:                                                                                  3.000,- Ft / fő / éj

-   gyermekek részére:                                                                              2.000,- Ft / fő / éj

A szállásdíjak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót (IFA), melynek összege 680 Ft / fő / éj 18 év felett.

Fizetés: Készpénzzel (HUF, EUR)

               Szép kártyával (OTP, MKB, K&H)

Sárvár és környéke

Sárváron és környékén a fürdőzésen túl számos látnivaló és kirándulóhely várja a látogatókat. Minden évszak valami különlegeset ígér. Gyönyörű természeti környezet, változatos szabadidős programok teszik feledhetetlenné az itt eltöltött időt.

Sárvár sokarcú és sokszínű, gazdag történelmi múlttal rendelkező város. Több, mint ezer esztendős történelme során számos kézzelfogható és a kultúra által megőrzött értékeket halmoztak itt fel elődeink. 
Feltétlenül érdemes megtekinteni a város szimbólumát jelentő várat és várparkot, a növényritkaságokkal büszkélkedő arborétumot. Kellemes sétát tehetünk a Csónakázó-tó, a Vadkert és a Rába folyó környékén. 
A gasztronómia és bor szerelmeseit számos étterem, vendéglő és borpince várja. Kellemes teraszokkal, hagulatos kerthelyiségekkel várják a betérőket a környék vendéglátó egységei. 
Sárvárról kiváló kirándulási lehetőség a biciklis túra, hogy a környéket felfedezze.
A Ság-hegy, a Somló és a Kőszegi hegység dombjai a túrázók kedvelt célpontjai. 

Nagyszerű egynapos vagy akár félnapos kirándulásokat lehet tenni a környéken is.  
Érdemes ellátogatni a környező kisebb településekre, mint pl. Sitke, Ikervár, Szeleste...

Szombathely, Kőszeg, Sopron, Sümeg és az Őrség mind-mind gazdag programlehetőséget és bőséges látnivalót kínál. A múzeumok, várak és kastélyok; várszínházak, várjátékok, a színes programok, mind a régmúlt időket idézik. 
Ne hagyja ki a kínálkozó lehetőségeket!